Ugrás a tartalomhoz

Internetes munkák -Távmunka Klub - így dolgozzunk a semmiért


  • Nem indíthatsz új témát
  • Please log in to reply
71 replies to this topic

#1
Vendég__

Vendég__
  • Vendég
  • köszönet
Számtalan alkalommal próbálkoztunk a párommal, hogy un. távmunkát vállaljunk a neten keresztül, mivel én sem keresek túl jól, ő pedig terhességből kifolyólag itthon maradt (azóta már egy 2 és fél hónapos csöppség boldog szülei vagyunk). :)

Rövid idő alatt be kellett látnunk azonban, hogy ma, Magyarországon a távmunka, mint olyan - nem létezik.
Még a tavaszi-nyári hónapokban hozott össze minket a sors (Google barátunk képében megjelenve) a "TÁVMUNKA KLUB Információs és Szolgáltató Bt"-vel, ami számos hivatalos állásközvetítő oldalon is hirdette magát. A cég webes felületen kínált munkákat, és minden nagyon hihetően is hangzott... páromat beregisztráltuk, erre kaptunk egy kedves kis csekket, hogy akkor mielőtt belekezdenénk a munkába, ugyan legyünk már kedvesek kifizetni (az amúgy rendkívül "kedvező") szerverhasználati díjat...

Ekkor már több, mint gyanús volt a dolog, és Google barátunkat ismét elővettük, de ezúttal továbbléptünk az első néhány találaton... aztán következett a meglepetés, ami már nem is volt annyira meglepetés - számos fórumon gyalázták, köpködték ezt a "céget", olyanok is voltak, akiktől sikerült pénzt kicsalniuk. Mi azonban nem estünk bele a csapdájukba, szerencsére!

A "cég" azóta is rendületlenül hirdeti magát, úgy látszik egyeseknek semmi sem szent, vagyis sokkal inkább, a törvény mindenkire vonatkozik, kivéve... khm... de azt is mondhatnám, hogy mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek. Úgy gondolom, hogy ezért tart itt az ország, ahol tart - de mindenki lássa azt eme tevékenység fennmaradása mögött, amit akar. Az én véleményem: érdek és korrupció...

Mindenesetre óva intek mindenkit attól, hogy bedőljön nekik! Viszont érdemes megnézni ezt a profizmust...

A "cég" oldalának címe:
[lnk]http://tavmunkaklub.hu/[/lnk]

És egy példa, ahol sokat emlegetik őket:
[lnk]http://www.nlcafe.hu...&topicid=233900[/lnk]

----
Másik sztori:
Felteszem expresszre a hirdetésemet, hogy állást keresek a szakmámban; másnap jön egy email, egy hölgyeménytől, hogy ő biza segíteni szeretne rajtam. Nosza, válaszolok, erre jön azzal, hogy levélmásolásról lenne szó; rózsaszín csekken fizessek be a címére 700 forintot, és megtudhatom a részleteket. Nem reménykedtem akkor semmiben sem, gondoltam tanulópénznek ennyi elmegy, viszont kíváncsi voltam, milyen metódussal megy ez a pénzkicsalási rendszer. Befizettem neki a kért összeget, amiért cserébe a részletes munkaleírást kaptam. Azon már meg sem lepődtem, hogy átverés az egész, hiszen számítottam rá, de a biztosítékot az verte ki, amikor megvilágosodott számomra, hogy ez a rendszer magát működteti... a munkaleírásomban az szerepelt, hogy menjek fel álláskereső oldalakra, ajánljam fel mindenkinek a segítségemet, és ugyanezzel a módszerrel szedjek be én is 700-700 forintot, annyi embertől, amennyitől csak tudok, akiknek ezért cserébe szintén ugyanezt a tevékenységet fogom felajánlani, a kapott, LEMÁSOLT email-ben... egyszerű, primitív - nekem azonban eszembe sem jutott, hogy csatlakozzam...
Kérdeztem a kedves hölgyet, hogy nem törvénytelen-e egy kicsit, amit csinál. A válasz ez volt: "Amerikában is sokan csinálják ezt. Miért lenne törvénytelen, hiszen a 700 Ft egyszer csak mindenkinek visszatérül."
Persze ez a módszer is meg volt picit csavarva, bele volt keverve, katalógus terjesztés meg miegymás is, amiket csak egy bizonyos "szint" után fogunk elérni.
Szóval ez is nagy humbugság, remélem senki nem eszi meg!

#2
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Ó, egész gyűjtemény van ilyenekből. Kb 2 óra és beteszek pár távmunkát, amik mind az évszázad bizniszei, de valójában lehúzás, piramisjáték. Igaz, ők mlm-nek gondolják.

#3
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Akkor tessék:

Az év biznisze:
[lnk]http://www.startapro...anlatok/1700351[/lnk]
majd: [lnk]http://www.netrend.w...tel=30 496-1371[/lnk]

A sok blabla után kiderül, hogy erről szól:
[lnk]http://website.ws[/lnk]

Folyamat pénzt kell beleinvesztálnod ebbe a szarba, és közben másokat kell beszervezned, hogy ők is akarjanak itt domaint, meg tárhelyet, mert ha ők is beszerveznek valakiket, akkor nekik abból jutalék lesz.
[lnk]http://website.ws/faq/pricing.dhtml[/lnk]

Jó drágán szolgáltatnak.

#4
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Az év biznisze megint.
[lnk]http://pentamax.eu/b...=1&s=&szp=13143[/lnk]

Mit szólna ahhoz, ha 716 000,- Ft havi jövedelmet ajánlanék Önnek és cserébe csak azt kérném, hogy minden hónapban hozzon be egy tagot, aki Önhöz hasonlóan biztosan behoz minden hónapban egy tagot?

Csak annyit kérünk Öntől, hogy azokat az árucikkeket, amiket eddig máshol vásárolt, ezután a PentaMax Netáruházban vegye meg, legalább havi 4000 bónuszpont (kb 9000 Ft) értékben.

Olcsó és jó minőségű árucikkek között válogathat, a megrendelt árut gyors futárszolgálat kézbesíti.


[lnk]http://pentamax.eu[/lnk]
Az árakat elnézve nem vészes, de van amit lehet olcsóbban is vásárolni.
Na és havi 9000Ft-ért kötelező vásárolni... és nem olyanokat árulnak, amikre havi 9000Ft-ot elnyomna az ember... és ebből az életben nem lesz havi 716ezerFt bevétele senkinek, kivéve a tulajt.

#5
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Na még egy év biznisze:


Régió: Pest megye
Hirdetés típusa: Kínál

További részletek: Internet
E-mail: [email protected] m


Apróhirdetés szövege

Szeretnél két hónap alatt havi 798.000 Ft-os fizetés.
Ha akarsz dolgozhatsz tovább vagy csak felveszed a havi
798.000 Ft-os fizetésed! Ajánlói kód S-0120 (légyszi ne hagyd ki, neked hogy esne? ) Itt a cím: ( másold be a böngésző címsorába)
http: //site-mlm.com/index.php? page= tiz-napos-program




Megnézve a honlapot, agyam eldobom... [lnk]http://site-mlm.com/[/lnk]

Ha ez így megy, a fizetős wc-k is mlm-ben működnek majd.

Ez ott a lap alján is baromi profi:


Idézet

try { var pageTracker = _gat._getTracker("UA-4415439-7"); pageTracker._trackPageview(); } catch(err) {}



Ezen az oldalon már elvesztem, web-mlm.hu mit is kell itt csinálni?

Ja de az árakból kiindulva menten összehugyozom magam.  
[lnk]http://www.web-mlm.h...ldal&cat=araink[/lnk]
Ezt adják másfél milláért:
[lnk]http://www.web-mlm.h...eting-portfolio[/lnk]

Ezek valóban ennyi hülyére gondolnak a neten? Mert értelmes ember bele sem vág.

#6
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Újabb év biznisze:
Aszongya kétnaponta elküldi a hírleveleket, amiben az infó van.
Ehhez képest van egy honlap, ahonnan az összes hírlevél elérhető egy kis módosítással:

[lnk]http://biztosmunkahe.../hirlevel1.html[/lnk]
[lnk]http://biztosmunkahe.../hirlevel2.html[/lnk]
[lnk]http://biztosmunkahe.../hirlevel3.html[/lnk]
[lnk]http://biztosmunkahe.../hirlevel4.html[/lnk]
[lnk]http://biztosmunkahe.../hirlevel5.html[/lnk]
És kiderült, hogy az FLP cuccait kell árulni.

Hogy ebben mi a biztos munkahely, azt nem tudom, mert szerintem semmi. A munkahely, és pláne a biztos, az nem ez, és nem ilyen.
Amúgy érdemes elolvasni, tipikus esete a lyukat beszélünk a hasadba a semmiről.

De majd jön még jobb is! :)

#7
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Régről ár ismerős volt a mobilpont, de most újabb lendületet kapott, tele van vele a net:

KERESSEN EGY KIS KIEGÉSZÍTŐ JÖVEDELMET. AJÁNLOM MINDENKINEK. Csak annyi a teendője, hogy ingyenesen regisztrál a [lnk]http://www.mobilpont.hu[/lnk] weboldalon és mindennap 8 és 18 óra között reklám sms-eket fog kapni, ami után pénzt írnak jóvá. Havi szinten akár 20-25 ezer forint is összejöhet azzal, hogy sms-eket fogad. 6000 forint után azonnali kifezetés átutalással vagy postai úton. Ha eseteleg nem gyűlik össze egy hónap alatt a 6000 forint, semmi gond, átviszi az összeget a következő hónapra. Sőt, ha ajánlja az oldalt másoknak, mint most én önnek, akkor még több pénzt kereshet. Az ajánló számánál ezt a számot adja meg: 70 6760616os számot. A regisztráció ingyenes és bármikor lemondható. Nekem bevált egy próbát mindenkinek megéri szerintem, hiszen pénzébe nem kerül,CSAK KERESHET VELE -------------------------------------------------------------------------------- nekem az előző hónapban 25 000 gyült össze.

Minden elolvasott sms után 5Ft. De ha beszervezel embereket, ő utánuk is kapod a zsét, ha ők is olvassák az sms-eket. De ez érdekes: Összesen egy kampány után 50 Forintot írunk jóvá neked.

Namost hány kampány kell, hogy a 6000Ft meglegyen, vagy a havi 25eFt, ha egy kampányban max 50Ft-ot írnák jóvá?

Akik sok-sok évvel ezelőtt feliratkoztak a mobilpontra, azt mondják, havi 1-2 sms jó esetben a reklámkampány.... Tehát 10Ft a jutalékod/hó

#8
Árpy

Árpy

    дrπ

  • Adminisztrátor
  • 6.799 hozzászólás
  • 0 köszönet
Gyorsan gyűlik :)

Én is tudok egyről. A szöveget kijelölni nem tudtam, gépelni meg nem volt kedvem, ezért kép lett belőle.

Kattintható linkké alakítottam az év bizniszei weboldalakat, minél többen lássák, olvassák személyesen is (köztük a keresők).

Csatolt fájl:



#9
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Webáruházak...

van a yessplus, meg a pelsoshop

Csupa "jóüzlet" biznisz épül ezekre mlm-ben.
bartok.jouzlete.hu
otthonimunka.biz


Agymosás: 6 (hír)levél, külön fájlokba rakva, mert eszméletlen hosszúak, tele kamuval, internet misztifikálással, fellegekben járó dumákkal.
http://warezlinks.eu/bb/images/1.txt
http://warezlinks.eu/bb/images/2.txt
http://warezlinks.eu/bb/images/3.txt
http://warezlinks.eu/bb/images/4.txt
http://warezlinks.eu/bb/images/5.txt
http://warezlinks.eu/bb/images/6.txt

A valóság az, hogy van 1 internetes webáruház, amibe ha belépsz mint tag, akkor 11000Ft-ot kell eleve leszurkolnod valami regisztrációs csomagért. Plusz 800Ft postaköltség.
Ha pedig valaki vásárol a webshopban, akkor te utána hihetetelenül alacsony jutalékot kapsz pontok formájában.
A webshop áraknál nem kunszt olcsóbbat találni valami hipermarketben. Ráadásul nincs postaköltség, és nem kell 4-5 napot várakozni,  míg házhoz hozzák a Milka csokit, vagy Gabi sampont. Ja, és 200Ft-os vásárlás után 0.2 pont, azaz 20fillér a jutalék.
A VIP tagsághoz pl 40 pont értékben kell egyben vásárolni, vagy két 20-20 pontost.
Tehát 1000Ft 1 pont. 40000Ft-ért kell vásárolni egyből a webáruházukban.
Sok pénze lehet annak, aki akárcsak 20-20 ezret elkölt egymás után ebben a webáruházban, ami még csak nem is olcsó.
Szóval sok-sok hülyét kell magad alá bepaliznod, ha már megvetted a csomagot 11000-ért, meg vásároltál 40000-ért, de még egy szaros kanyi pénzt NEM kerestél.

http://keresspenztva...n.blogspot.com/ -ez szintén a yessplus
http://jovedelemmaskepp.blogsot.com/ -be sem jön semmi feltöltött dolog
http://jovoepitok.com/ - az ilyen gyémántbiznisz éppen összeomlott itthon is, vádemelés van ellenük.
http://kenyer.fcfortuna.hu   - ez meg valami marhaság lehet megint.
reszesedes.hu -yessplus
http://celtudatoskismama.blogspot.com/ -yessplus
http://jovedeleminte...l.blogspot.com/ -yessplus
http://tavmunka.rulz.hu/ -yessplus
Feliratkozásnál mind ugyanarra az oldalra dob. Benne egy email cím, hogy kinek a listájára íratkoztam fel: @otthonimunka.biz
Ez mind yessplus.

Ugyanazt a terjedelmes 6 emailt küldik mind.

Lassan mindenki benne lesz valami csodás pénzkeresési hálózatban, csak pénzt nem keres vele. Helyette befizeti a kemény beugró pénzeket ebbe a csodás, egyedülálló internetes bizniszbe, ami magától dolgozik, ha alszol akkor is.


#10
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Lenyúlunk minden érdeklődőt 700Ft-al, kamu munkával: http://klfwork.hupont.hu/

#11
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
KriszTom!

Ez a meló is valóban jó nagy átverés.
De pont ez a lényeg.
Hihető honlap.
Aztán a befizetők pénzéből fizetni az esetleges kifizetéseket.
HA csökken a befizetett pénz a tagoktól, akkor letiltás, és közölni vele, hogy hozzon mostmár ő is munkát (megrendelőt).

És egy örök érvényű nagy igazság:
Sose vállalj olyan munkát, ahol előre kell fizetned. Az biztos átverés!

Ezeknél már az is jobb pénzkereset, ha megtanulsz pókerezni, és online, "távmunkában" versz meg másokat, szeded el a pénzüket. :)
[lnk]http://www.pokerarc.eu[/lnk]

#12
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Gyémántgyűjtés, havi 460000Ft!!
http://gyemantgyujtes.hupont.hu/
2009. legjobb távmunka lehetősége!

És a valóság:
http://forum.index.h...ticle?t=9082893

petike23 válasz | megnéz | könyvjelző  2009.05.06 12:49:04  (932)
Már öt éve megírták...

mkoteles 2004 10 11
"Emberek. Ne legyetek már ennyire h*lyék. Itt van egy cég 3 millió törzstőkével. Adja veszi a gyémántot, a nemzetközi piacot teljesen figyelmen kívül hagyó árakon. A dolog addig rendben működik, amíg le nem lépnek, és kiderül, hogy a 10 milliósnak hitt gyémánt csupán 1 milliót ér. Mint a pilótajátékokban."


Amigo7 válasz | megnéz | könyvjelző  2009.05.06 10:02:13 © (931)
Visszakaptam a köveket a rendőrségről.
A szakértői vélemény szerint a vételi ár 20-25%-a a valódi értékük.


#13
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
gem lifestyle - www.gemlifestyle.com  http://alomsziget.gemsziget.net/

Ez már nemzetközi szintű pénzlehúzás.
Adott egy virtuális sziget, tele üzletekkel, kaszinókkal, te meg ott szórhatod a pénzed.
Ha akit te beszervezel, az is szórja ott a pénzét, akkor te jutalékot kapsz belőlle.

Szeretnél havonta 250, 2000 vagy akár 10.000 eurós jövedelmet? Érdekelne, ha mindezt otthonról megvalósíthatnád? Látsz üzleti lehetőséget az internet fejlődésében? Szeretnél az internetes játékok 3 dimenziós formában történő megjelenéséből profitálni?

Szeretnél több szabadidőt, magasabb életszínvonalat? Szeretnél egy sikeres csapattal fejlődni, eddig nem látott helyekre eljutni?
Otthonról végezhető internetes munkával változtasd meg életed! Csak rajtad múlik, hogy mikor lesz jövedelmed 10.000$ !

Jelentkezésedet várom az ország egész területéről!



Szeretnél több szabadidőt, magasabb életszínvonalat? Szeretnél egy sikeres csapattal fejlődni, eddig nem látott helyekre eljutni?
Otthonról végezhető internetes munkával változtasd meg életed! Csak rajtad múlik, hogy mikor lesz jövedelmed 200, 2000 vagy 10.000 Eur!
Casinók, tőzsde, póker, bevásárlóközpontok, sportfogadás, közösségi oldal, 3 dimenziós játékok - mindez egy helyen!
Melyikből szeretnél jövedelmet? Tekintsd meg a részleteket!
www.alomsziget.gemsziget.net



Itt már csak a kérdésem, ki ismer olyan embereket, akik kurvagazdagok, és ilyen helyen akarják elszórni a pénzüket, hogy te abból részésedj, valamilyen százalékban?

Én nem. Így nem is kereshetek sem 200, sem 10000Eurót.

Kollegámnak van egy haverja, aki elgondolkodott a belépésen, azt mondja valami 90000Ft körüli Euróval kellett volna beszállnia.
Így inkább hagyta a fenébe.

Mark Campbell Ez az egyik tulaj. Sok oldalon írják hogy hűdebaszottul kurvagazdag nagymenő, hamarosan a tőzsdére is viszi a céget.
Hát erről a google.com egy nyamvadt FÜGGETLEN angol találatot sem dob ki...

#14
Vendég__

Vendég__
  • Vendég
  • köszönet
Azta... szép kis gyűjtemény.
Az a borzasztó az egészben, hogy mindezt háborítatlanul tudják csinálni!
Én már feladtam, hogy valaha is valódi internetes munkát találjak.

Viszont a pókerrel már szemezgetek egy ideje :) Csak ahhoz már tényleg tudni kell...

Valamelyik hsz-ben láttam egy Brigitta nevű hölgyet - na vele is összehozott a sors, mondjuk ő újságban hirdetett. Ő volt a harmadik és egyben utolsó, akire rááldoztam némi aprót. Kaptam egy lepedőnyi listát tőle, ha jól emlékszem 60 ezer ft-tól 4000 €-ig terjedtek a kereseti lehetőségek. Ezen a lapon már volt annyi "konkrétum", hogy utána tudtam nézni a neten. Szóval kiderült, hogy ez egy országszerte híres ribanc...
Különben érdekes munkákat kínált: borítékolás, gyöngyfűzés, adminisztráció, területi képviselet - sőt, ami a csalások leghatalmasabb részét képezi - külföldi munkákat is! Utánolvasásaim alapján ez utóbbit 4-5000 ft-os címlista képében...

#15
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Bizony, tele a net kamu dolgokkal, pénzlehúzásokkal a semmiért.

#16
pirate1

pirate1

    Haladó fórumos

  • Tag
  • PipaPipaPipaPipa
  • 176 hozzászólás
  • 0 köszönet
http://szkeptikustarsasag.hu/forum

Itt sok hasonló szélhámos gyanús céggel foglalkozik!

gyémántoshoz hozzászólva:

CDT nem egyenlő DT Diamonddal!

CDT=egy kanadai gyémánt piramisjáték, a DT Diamond egy magyar gyémánt pilótajáték ami tönkrement!

#17
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Mindegy milyen piramisjáték, a kapott gyámántok nem érik azt, amit befizettél, és csak addig működik ez is, amíg terjeszkedni tud, azaz új emberek pénzét szedheti el.

#18
iksz.man

iksz.man

    Uploader

  • Tag
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • 548 hozzászólás
  • 0 köszönet
KriszTom részére:
(véletlenül futottam bele, de mivel valamennyire érintett vagyok....)

Magyarországon olyan, hogy távmunka azért létezik, bár az igaz sokan nincsenek azzal sem tisztában mit is jelent az.
Így sok embert tévesztenek meg "távmunka" cím szó alatt... noha ez ön magában egy hasznos és jól működő munkaforma.
Illetve a magyar felfogástól a távmunka illetve a rugalmas munkaidő is egy kicsit idegen... máshogy vagyunk(voltunk) szocializálva....

Szóval...
Ha még mindig kerestek távmunkát akkor a következő felületeket ajánlom....

http://tavmunkacentr.../default.aspx  
Hivatalos kormányzati támogatással működő "állás kereső" weboldal.
Bár nem rég indult, így sok állásajánlat még nincs fent, de ez minden bizonnyal változni fog....érdemes megnézni....

A távmunkával foglakozó szervetek, ahol a távmunkával kapcsolatos híreket , jogszabályokat, törvényeket , rendezvényeket találhatjátok meg...  

Távmunka Tanács
http://tavmunkatanacs.bmik.hu/
valamint
Távmunka Szövetség
http://www.tavmunka.org/

Remélem tudtam segíteni...

Üdv:
iksz.man
Az a nap, amikor a Microsoft olyan terméket készít, amellyel nem lehet szívni, talán az a nap lesz, amikor elkezdenek porszívót gyártani.

#19
Árpy

Árpy

    дrπ

  • Adminisztrátor
  • 6.799 hozzászólás
  • 0 köszönet
Ezeket is messziről kerülni kell:
[lnk]http://www.tviexpr.hupont.hu[/lnk]
[lnk]http://www.tviexpress.fw.hu[/lnk]

#20
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet

Dátum: Árpy

Ezeket is messziről kerülni kell:
[lnk]http://www.tviexpr.hupont.hu[/lnk]
[lnk]http://www.tviexpress.fw.hu[/lnk]

van róla topik...
[lnk]http://warezlinks.eu...hp?f=69&t=27637[/lnk]

#21
Vendég__

Vendég__
  • Vendég
  • köszönet
Valószínüleg nem éppen ide illik amit írni fogok,de nem találtam jobb helyet.

Nekem az "amway" -es bandával volt szerencsém találkozni (http://www.amway.hu/) .
Ezek sok országban ott vannak Amerikától az Oroszokig mindenhol. Árulnak mindenféle közönséges mosószereket, teákat ,tisztálkodószereket stb. A lényeg hogy mondjuk egy közönséges ruhaöblítő szert is úgy akarnak eladni(legalább ötszörös áron) hogy szlogenekkel támogatják meg a terméket. Meg kijönnek házhoz és látványos bemutatókat tartanak. "koncentrátum,nagyon erős" stb. baromságok. "A tintát másodpercek alatt viszi ki a ruhából....stb.stb. baromságok" . Én ahogy gondolom: Egyszerű termékeket átcsomagolnak,ellátják az ö logo-jaikkal és csodaszerként próbálják eladni.
Mondjuk az egyszerű tintát nehezen kivitte,akár a másik vegyszer de , a HP nyomtatóm tintáját már alig akarta. De még az olajat is. Érdekes.

Szóval AGYSORVASZTÁS az egész amway.

#22
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
A amway azért más mint a többi. Az valódi mlm, akár az avon.
Vannak termékeik.

Védelmében legyen mondva, hogy anno megcsinálták a jó mosószerüket, és azóta az van.
A többi "márkás" mosószergyártó évtizedek óta nyomatja a legújabb, legjobban tisztító, legjobban fehérító, legjobban színvédő mosószereiket. Ez nyilván kamu, akármilyen intelligens is az a mosópor.

Amikről eddig írtunk, azok mlm-nek álcázott piramis játékok. Azaz fizess be egy halom pénzt, majd szervezz be másokat is, akik befizetnek egy halom pénzt, akik szintén beszerveznek másokat, akik befizetnek egy halom pénzt... de valódi termékek, amikre akár tömegigény is jelentkezne, az nincs. Természetesen nemzetközileg kell terjeszkedniük, hogy mindig találjanak újabb balekokat, akik befizetnek, és így a fentebb lévőket kitudják fizetni.

#23
Árpy

Árpy

    дrπ

  • Adminisztrátor
  • 6.799 hozzászólás
  • 0 köszönet
FLP is MLM.
Nem is kicsi.

#24
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Igen. Nagy nemzetközi.
De ott is keményen megy a szervezés. A termékeik viszont drágák. És nem is vált be az egyik.

#25
iksz.man

iksz.man

    Uploader

  • Tag
  • PipaPipaPipaPipaPipa
  • 548 hozzászólás
  • 0 köszönet
Az Il Ferro , Reklámautó és a többi ingyen autó csoda cég, faszságairól nem beszélve....
Az a nap, amikor a Microsoft olyan terméket készít, amellyel nem lehet szívni, talán az a nap lesz, amikor elkezdenek porszívót gyártani.

#26
Vendég__

Vendég__
  • Vendég
  • köszönet
Egy pofátlan gyöngyszem... nem vagyok szívbajos, emailcímmel együtt idemásolom:

Nyugdíjasoknak, gyes-en és gyed-en lévő kismamáknak, diákoknak, valamint fő állás mellett is könnyen végezhető otthoni munkát ajánlok! A feladat riportok, és levelek másolásából áll, melyhez semmi másra nincs szüksége, mint egy számítógépre, valamint internet hozzáférésre. Napi néhány órát vesz igénybe a munka, és heti több ezer forint a kereset. Ön dönti el, mikor és mennyit dolgozik. Ha érdekli a munkalehetőség, ingyenes tájékoztatót kérhet az alábbi címen: [email protected]

No comment...

#27
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Na ilyenkor kell azt csinálni, hogy írsz neki, és kideül milyen hülyeséget is akar terjeszteni.

#28
Vendég__

Vendég__
  • Vendég
  • köszönet
Egy hirdetési oldalt floodoltak tele ezzel, egymás után 15-20-szor:

Bedolgozókat keresünk.Borítékolás,szórólapozás internetes munkák.Érd: [email protected]

Amúgy ilyen átlátszó gyagyaságokra már nem vesztegetem a drága időmet. Csak véletlenül botlottam beléjük, amikor egy szolgáltatási hirdetést adtam fel. Úgy döntöttem, hogy inkább valós szolgáltatással próbálkozom... kétkezi meló forever! :)

#29
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet

Dátum: KriszTom

Egy pofátlan gyöngyszem... nem vagyok szívbajos, emailcímmel együtt idemásolom:

Nyugdíjasoknak, gyes-en és gyed-en lévő kismamáknak, diákoknak, valamint fő állás mellett is könnyen végezhető otthoni munkát ajánlok! A feladat riportok, és levelek másolásából áll, melyhez semmi másra nincs szüksége, mint egy számítógépre, valamint internet hozzáférésre. Napi néhány órát vesz igénybe a munka, és heti több ezer forint a kereset. Ön dönti el, mikor és mennyit dolgozik. Ha érdekli a munkalehetőség, ingyenes tájékoztatót kérhet az alábbi címen: [email protected]

No comment...


Nos, írtam neki, és ahogy nézem, ez az úgynevezett 600Ft-al lehúzlak játék, és cserébe te is húzz le másokat!

Idézet

Kedves érdeklődő!



Ön jelentkezett az általam feladott hirdetésre, ami azt jelenti, hogy olyan munkát vállalna, amelyhez mindössze számítógépre és internet elérésre van szükség! Kérem, figyelmesen olvassa el az alábbi munkaajánlatomat!


Lehet Ön diák, nyugdíjas, esetleg helyhez kötött, nincs munkahelye, vagy egyszerűen sok szabadidővel rendelkezik, amit szeretne hasznosan eltölteni.


Ezért célom az, hogy olyan munkaajánlatot nyújtsak, amely szakirányú végzettséget nem igényel, otthonában végezhető kereseti lehetőséget biztosít az Ön számára. Ajánlatom nem házalásos ügynöki munkát takar, hanem kizárólag otthon végezhető tevékenységet.


Én nem milliókat ajánlok Önnek, hanem munkát, amellyel megoldhatja anyagi gondjait, mely néha pár ezer forinton is múlhat.


Az otthon végezhető munka lényege, hogy nincs helyhez kötve, végezhető egyedül, családi vagy baráti összefogással, és ami talán a legfontosabb, hogy saját maga osztja be az idejét. Itt nincs főnök, vagy esetleg olyan kolléga, akivel nem lehet együtt dolgozni.

Ha Ön diák, akkor a tanulás mellett is tudja végezni, és talán kikapcsolódást is jelenthet a munka, emellett megkeresheti a tandíját is.

Ha nyugdíjas nyugdíjkiegészítőnek is jó és ez nem korlátozza a pihenésben. Az otthon végezhető munka mindenkinek ideális, mert hozzá lehet igazítani az életformánkhoz.


Úgy tisztességes, ha felhívom a figyelmét, hogy mivel ma semmit sem adnak ingyen, ennek a munkának is van egy kis befektetése. Ezt most ne úgy értse, hogy súlyos ezreseket kell, hogy befektessen. Ez az összeg mindössze 600 Ft. Ezért cserébe elküldöm Önnek a munkacsomagot. A 600 Ft, amit befektet, pár napon belül megtérül Önnek. Azért van szükség erre az összegre, mert a munkacsomagunk értékes információkat, e-mail címeket tartalmaz, amiket csak azoknak nyújtunk át, akik tényleg komolyan gondolják a munkaajánlatunkat.  


Most pedig konkrétan a munkáról.


Én egy olyan munkát ajánlok Önnek, ami napi néhány óra ráfordítást igényel, és csak egy számítógépre, valamint internet elérésre van szüksége. A munka, másolásból áll, ezek e-mail-en keresztüli eljuttatásából, a magadott címekre. Ezt a munkát Amerikában nagyon sok fiatal és idős egyaránt végzi, onnan származik ez az információ közvetítői bedolgozásnak nevezett fizetés-kiegészítő munka, és most kezd terjedni Magyarországon. Ezzel a munkával folyamatos jövedelemre tehet szert, ami csakis a szorgalomtól függ. A kereseti lehetőség elérheti a heti 5-25 ezer forintot, a kreativitástól és az időráfordítástól függően. A munkát másodállásként szokták végezni, mert nem annyira időigényes, elég napi néhány óra munka, a plusz jövedelemhez. A munka kizárólag e-mailezés útján történik, ez fontos!


Ha a felkínált munka elnyeri tetszését, akkor a dokumentum végén található megrendelőlapot töltse ki, majd az egész dokumentumot küldje vissza az e-mail címemre. A munkakezdéshez szükséges anyagokat az említett összegért e-mailen küldöm el.


Íme, a munka, amit ajánlok:

- tájékoztatók és riportok másolása és e-mailen keresztültörténő eljuttatása a megrendelőknek

- fizetés teljesítménytől függően napi 5.000 Ft is lehet,

- rendszerbe lépési díj: 600 Ft


Azért e-mailen küldöm, mert ez a legcélszerűbb. Egyrészt gyorsabban jut el Önhöz a munkacsomag, másrészt olcsóbb is, hiszen nem kell kifizetni a postai utánvét költségét. Ezzel is csak Önnek akarok jót. Ezért csak annyit kell tennie, hogy:


Először ezt a levelet (kitöltve) visszaküldi az e-mail címemre.

Ezután a 600 Ft munkába lépési díjat befizeti banki utalással, vagy feladja rózsaszín csekken a következő címre:  

    


Nagy György

4130 Derecske,XXXXXXXXXXX

Köszönöm az érdeklődését, üdvözlettel:  


Nagy György


#30
CineDOG

CineDOG

    Site Admin

  • Adminisztrátor
  • 51.431 hozzászólás
  • 95 köszönet
Mivel a www.google.hu kereső a nagy barátom, ezért bemásoltam neki a levélből ezt:
tájékoztatók és riportok másolása és e-mailen keresztültörténő eljuttatása a megrendelőknek

Elég érdekes találatokat dobott ki, mind átverésről beszél.
Pl:
[lnk]http://www.thesecret.hu/node/6558[/lnk]
[lnk]http://www.xmagazin....k.tvn?cid=11208[/lnk]

Igen dúrva piramisjáték, de legalább le van írva:
[lnk]http://hegeduslaszlo...a.hu/?m=3497410[/lnk]




0 felhasználó olvassa ezt a témát.

0 felhasználó, 0 vendég, 0 anonim felhasználó